Egynapos viharrekord született
Tömegével érkeznek a vihar utáni kárbejelentések a biztosítókhoz, a végleges kárösszeg becslésére azonban egyelőre senki nem vállalkozik, ám az biztosnak tűnik, hogy az egynapos viharok között a mostani rekordot döntött – közölte a CLB független biztosítási alkusz cég. Nagy károk keletkeztek, s még nagyobb csalódás is érheti a károsultakat: jégverésre nem minden biztosítás fizet. Volt, akinek a kocsiját verte rommá éjszaka a jég, de...
Miskolci „orosz rulett”
Élet-, de legalábbis balesetveszélyes állapotot teremtett Miskolcon a városvezetés azzal, hogy úgy döntött, a főutcán június elejétől csak az úttesten, vagyis egyes helyeken a villamos sínek között lehet biciklizni. Kérdés, hogy a városatyák utánanéztek-e, vajon az új rend összhangban van-e a KRESZ-szel és a vasúti törvénnyel. Jelentősen megnehezítette a városvezetés a villamosvezetők dolgát azzal, hogy számos külföldi mintára...
VDSZ: sok a baleset, a kormány hárít
Félő, hogy a munkahelyi balesetek kapcsán minden felelősséget a cégekre hárít a kormány azzal, hogy a munkavédelmi törvény friss módosítása szerint 50 helyett már a 20 alkalmazottat foglalkoztatóknak is munkavédelmi felelőst kell választaniuk – véli a vegyipari szakszervezet elnöke az Mvt. utolsó pillanatban elfogadott változásának gyors értékelését követően. Jó lesz, ha a munkáltatók is tanulmányozzák majd a munkavédelmi törvény,...
Hány ember halála kell még?
Kapjanak munkavédelmi ellenőrzési jogot a szakszervezetek – követeli a biztonságosabb munkahelyekért folytatott kampányában a vegyipari szakszervezet. A VDSZ, a legnagyobb ipari szakszervezetként a munkavédelmi szabálysértések súlyosabb büntetését, az ellenőrzések, valamint az ellenőrök számának radikális növelését is szorgalmazza. Ez utóbbi ugyanis messze elmarad az uniós előírástól: az elvárható 400 helyett mindössze 142-en járják a...
A lakásbérlet és a jogcím nélküli használat
Ki fizeti a beázó tető javítását? Tűrnöm kell-e, hogy a pincémet elárassza a repedt csőből előtörő szennyvíz? Tarthat-e ellenőrzést a bérbeadó a lakásomban szombat este? A sok kérdés mögött – kimondatlanul ugyan – egy alapvető dilemma húzódik meg: mi a bérleti szerződés egyáltalán? A bérleti jogviszonnyal foglalkozunk. Van pár népszerű téma a jogi tanácsadó e-mail fiókomban: béremelés munkarendváltás miatt, béremelés az egyenlő...