Bérajánlás: újra nekifutnak
jan27

Bérajánlás: újra nekifutnak

Ismét összeült a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fóruma (VKF), amelynek első, januári ülésén a bérajánlások kérdésével foglalkoztak – mondta a VKF szakszervezeti és a munkáltatói oldalának egy-egy képviselője szerdán a tárgyalást követően az MTI-nek. Kordás László, a Magyar Szakszervezeti Szövetség (Maszsz) elnöke úgy fogalmazott: a szakszervezetek továbbra is azt szeretnék elérni, hogy százalékosan is meghatározzák a...

Read More
Tizenkétmillió forintba kerülhet a Ligának Gaskó búcsúztatása
jan27

Tizenkétmillió forintba kerülhet a Ligának Gaskó búcsúztatása

Gálánsan köszöni meg a Liga konföderáció a hétfőn lemondott elnök munkásságát: a határozat szerint Gaskó István 4,44 millió forint egyösszegű „búcsúpénzt” kap, ám nem hagyja el teljesen a szakszervezeti szövetséget, havi nyolcszázezerért ad ezután „érdekvédelmi és szakszervezet-politikai” tanácsokat.A Liga konföderáció elnöksége a hétfői – január 25-i – ülés után sajtóközleményt adott ki, amely szerint Gaskó István...

Read More
BKV: ha megkezdődnek a kirúgások, a szakszervezet feljelenti a céget
jan27

BKV: ha megkezdődnek a kirúgások, a szakszervezet feljelenti a céget

Bírósághoz fordul az Egységes Közlekedési Szakszervezet, amennyiben a BKV vezérigazgatója nem teljesíti az együttműködési kötelezettségét és valóban létszámleépítést fog bejelenteni a cégnél. Az EKSZ ugyanis ebben az ügyben már január elején úgynevezett konzultációt kezdeményezett, s ez a törvény szerint azt jelenti, hogy addig, amíg a kért egyeztetés le nem zajlik, fel kell függeszteni a folyamatot. Nem volt egyeztetés – állítja...

Read More
Kgfb: hét hiba, amire csúnyán ráfizetünk
jan23

Kgfb: hét hiba, amire csúnyán ráfizetünk

Egyetlen forint hiány miatt is megszűnhet a kgfb-biztosítás, s ennek következtében több tíz-, de akár százezer forintos fedezetlenségi díjat varrhatnak a hátralékosok nyakába. A CLB összeszedett hét hibát, amit a biztosításban rendre elkövetnek az autósok. Kétmillió járműtulajdonosnak kell résen lennie ezekben a napokban. Csaknem kétmillió autósnak kell most résen lennie – az ő kötelező gépjármű felelősségbiztosításuk (kgfb) fordulója...

Read More
ReSzaSz – hathatós érdekvédelem az egészségügyben
jan16

ReSzaSz – hathatós érdekvédelem az egészségügyben

Megalakult a Rezidensek és Szakorvosok Szakszervezete (ReSzaSz), az új szerveződés hathatós érdekvédelmet szeretne a jövőben folytatni.  A szakszervezet pénteki budapesti bemutatkozó sajtótájékoztatóján Dénes Tamás elnök elmondta, azért döntöttek a ReSzaSz megalakítása mellett, mert nem találtak olyan szervezetet, amely szerintük megfelelő válaszokat adott volna az egészségügyben meglévő problémákra.Ezek közül elsősorban a...

Read More
Google+