EKSZ: káosz lehet a fővárosi közlekedésben
jan16

EKSZ: káosz lehet a fővárosi közlekedésben

Totálisan felborul az egységes közlekedés a fővárosban és az agglomerációban is, ha az állam kiveszi a Budapesti Közlekedési Központ kezéből az elővárosi szolgáltatást – közölte a főváros és a kormány közötti megállapodás kapcsán a BKV egyik felháborodott szakszervezete. Kormányzati pénzből ugyanis behozhatatlan előnybe hozzák majd a főváros határától induló járatokat, miközben szándékosan ellehetetleníthetik a BKV, illetve Budapest...

Read More
Százmilliókat kell kifizetni az egri kórházban dolgozóknak
jan13

Százmilliókat kell kifizetni az egri kórházban dolgozóknak

Akár több százmillió forintot is nyert ma az egészségügyben dolgozóknak a szakszervezet, a Kúria ugyanis úgy döntött: csaknem három évre visszamenőleg ki kell fizetni a visszatartott cafeteriát az egri Markhot Ferenc kórház dolgozóinak. Ez 1500 embert érinthet, ami évente összesen csaknem 162 millió forint.  A kórház ugyanis a 2013-as államosítás óta nem ad az alkalmazottainak béren kívüli juttatást holott, a 2010-ben megkötött...

Read More
Magasabb bért szeretnének
dec29

Magasabb bért szeretnének

Nem írta alá a Magyar Szakszervezeti Szövetség a kormány béremelésekről szóló megállapodását. A munkavállalók érdekképviselete szerint a január elsejétől életbe lépő bruttó 111 ezer forintos havi fizetésből nem lehet megélni, minimum nettó 150 ezer forintos jövedelemre volna szükség ahhoz, hogy ne legyenek filléres gondjaik a dolgozóknak. Ugyan a szövetség nem jutott egyezségre a kormánnyal, 2016-tól életbe lép az új bérezés. Több...

Read More
Közlekedési sztrájk miatt megbénulhat Miskolc
dec29

Közlekedési sztrájk miatt megbénulhat Miskolc

Közlekedési sztrájkkal indulhat az év Miskolcon: miközben számtalan munkahelyen már a jövő évi béremelés mértékében is megállapodtak, a városi közösségi közlekedésben dolgozók még a korábban beígért, de nem teljesített ideiért harcolnak. A Miskolc Holding Zrt. ugyanis felrúgta a kétoldalú bérmegállapodást, s a nagy nehezen kialkudott teljes körű – minden dolgozót érintő – bérfejlesztés helyett csak a járművezetőknek adott 5...

Read More
Szakszervezet: Megbízható anyagi bázist a BKV-nak is!
dec10

Szakszervezet: Megbízható anyagi bázist a BKV-nak is!

Állandó, egységes, EU-s finanszírozási rendszer kidolgozását kezdeményezi a kormánynál és a fővárosnál is a közösségi közlekedés üzemeltetésére egy szakszervezet. A BKV-nál is jelen lévő országos szervezet, a Városi Közlekedési Szakszervezetek Szövetsége megelégelte, hogy a céget és az ott dolgozókat is folyamatos bizonytalanságban tartják a döntéshozók, s minden évben politikai szempontok alapján dől el, megkapja-e a megrendelt...

Read More
Google+