Szakszervezetek kritizálták a Ligát
Élesen kritizálta a Liga Szakszervezeteket a négy másik szakszervezeti konföderáció elnöke egy közös sajtótájékoztatón, amelyen azt is bejelentették, a jövőben még jobban szeretnék összehangolni tevékenységüket. Elege lett a széthúzásból, s a szakszervezetek megosztásából az öt nagy érdekvédelmi konföderációból négynek. Sajtótájékoztatót is tartottak a tervezett összefogásukról, no meg arról, hogy az ötödik konföderáció, a Liga...
Szinkronkorcsolya: utánpótlás kerestetik!
Bemutató edzésen – is – keresi az utánpótlást a magyar szinkronkorcsolya sport egyik legeredményesebb egyesületében, a Sportország SC-ben működő Jeges Vegyes csapat. Korcsolyázni tudó gyerekeket keres a szinkronkorcsolya egyik legszínvonalasabb magyar csapata, a Sportország SC. Jeges Vegyes összeállítása. A többféle korcsoportban versenyző, többszörös bajnokok vezetőedzője, Bodnár Erika elmondta, elsősorban olyan korcsolyázni tudó...
A pedagógusok megmentenék a Wallenberg-iskolát
Megtámadja a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) a kormánynak azt a döntését, miszerint jogutódlással megszüntetné a fővárosi Raoul Wallenberg Szakközépiskola és Szakiskolát. A szakszervezet akár bírósághoz is fordul. A PSZ kezdeményezi, hogy a kormány vonja vissza március 18-ai döntését. A szakszervezet indoklása szerint a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (Klik) a kormányülés után értesítette az iskola igazgatóját, felkérve arra,...
Pert nyert a szakszervezet az állam ellen
Csaknem 200 millió forint értékű cafeteriát nyert jogerősen is a szakszervezet az egri Markhot Ferenc kórház mintegy 1500 dolgozójának, akik az intézmény államosítása óta, két éve nem kapták meg a béren kívüli juttatást. Az ügyben a korábban első fokon eljáró Egri Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság, jogerősen pedig most, az Egri Törvényszék precedens értékű döntést hozott. Az államnak fizetnie kell. Két évre visszamenőleg ki kell...
Ütésváltás BKV-módra
Nyílt levélben követel magyarázatot a BKV vezérigazgatójától a béremelés elmaradása körül kialakult cirkusz miatt a cégnél működő egyik szakszervezet. Az Egységes Közlekedési Szakszervezet szerint a BKV-nál soha nem tapasztalt rossz hangulat és félelem uralkodik, újabban ugyanis fegyelmit kapnak még a szakszervezeti tisztségviselők is, ha nyilvánosan „eljár” a szájuk. A BKV cáfol, és kikéri magának a hangnemet. A legsötétebb időket...