A vasutasok eggyel feljebb lépnének
Új országos érdekegyeztető intézmény, a Közszolgáltató Vállalkozások Konzultációs Fórumának a létrehozását szorgalmazza a kormánynál kilenc vasutas szakszervezet közösen. A KVKF informálisan már tavaly, a bérmegállapodás előkészítésekor működött, ám a szakszervezetek véglegesítenék, formálisan is megalakítanák a grémiumot, hogy megfelelő szintre emeljék a sajátos helyzetben lévő ágazatban dolgozók érdekeinek a képviseletét – közölte a...
Hiánypótló szakszervezeti újság – Saját „Érdek és Védelem”
Saját lapjával bővíti a szakszervezetek számára egyre szűkülő médiafelületet a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MASZSZ). Az új kiadvány, az Érdek és Védelem egyelőre lapozható internetes újság, a nyomtatott változatra való igényeket a napokban méri fel tagszervezetei körében a szövetség. Az újság hasznos információkkal, újdonságokkal és a szakszervezetek követeléseiről, céljairól készült írásokkal segíti a tisztségviselők...
Megállapodás a BKV-nál – EKSZ: ez csak az első lépés
Elfogadja, de mindössze az első lépésnek tartja a BKV béremelési javaslatát, a 10+5 százalékot az Egységes Közlekedési Szakszervezet. Annak ellenére, hogy az ajánlat közel áll az EKSZ eredeti követeléséhez, a három helyett egy évre szóló 15+5 százalékhoz, a szakszervezet felszólítja a cégvezetést, hogy az aláírást követően azonnal kezdje el keresni a következő évekre szóló anyagi forrást, mert a dolgozók egyre nehezebben tolerálják a...
Győzelem: kukába került a munkaidőkeret-módosítás
Egyértelmű szakszervezeti sikernek tartja a Magyar Szakszervezeti Szövetség, hogy az Országgyűlés Gazdasági Bizottsága visszavonta a munka törvénykönyvét érintő munkaidőkeret-módosítási javaslatát, amely ellen szinte kivétel nélkül minden érdekvédő tiltakozott. A MASZSZ a munkavállalókat minden eddiginél kiszolgáltatottabb helyzetbe taszító tervezet módszerét az első pillanattól „sunyinak és alattomosnak” a tartalmat pedig „aljasnak”...
A szakszervezetek nem hisznek Tarlósnak – Az EKSZ a miniszterelnöktől kér segítséget
Nem várnak tovább a főpolgármesterre a szakszervezetek, közvetlenül a miniszterelnöktől kérnek pénzt az önkormányzati dolgozók béremelésére. A BKV-nál működő Egységes Közlekedési Szakszervezetet megdöbbentette, hogy Tarlós István azt nyilatkozta, nyereségessé tette a fővárosi cégeket, miközben például a BKV-nál éppen a veszteségre hivatkozva hárítják a béremelési követeléseket. Az EKSZ a mintegy 150 ezer tagot képviselő Magyar...
BKV: nyolcszáznál több felmondás a széfben
Nyolcszáznál több aláírt felmondási nyilatkozat gyűlt össze eddig a BKV-s Egységes Közlekedési Szakszervezetnél azt jelezve, hogy türelmük végéhez közelednek a béremelésre váró dolgozók, zömében járművezetők és karbantartók. A szakszervezetek több oldalról is össztűz alá vették a cégvezetést, van olyan szervezet, amely sztrájkkal fenyegetőzve próbál béremelést kicsikarni. A sztrájkot most különösen sokan támogatnák a cégnél –...