120 évig vártak, most megelégelték a segédmunkási besorolást a hivatásos sofőrök, ezért a Közlekedési Szakszervezetek Országos Szövetsége petícióban kéri a kormánytól a járművezetés szakmává nyilvánítását. Azért lázadtak fel, mert a súlyos létszámhiánnyal küzdő ágazatban egyre gyakrabban hallani a fiataloktól, hogy segédmunkásként nincs az ágazatban jövőkép és előrelépési lehetőség.
Kritikus a létszámhiány a közúti, teherfuvarozói és a városi – közösségi – közlekedésben is, ezért a szakszervezetek minden követ megmozgatnak, hogy megakadályozzák a további tömeges elvándorlást, s vonzóbbá tegyék az évtizedekkel ezelőtt még hivatásként emlegetett foglalkozást az újak számára. A KSZOSZ az egyik legnagyobb akadálynak azt tartja, hogy ezt a nehéz, felelősségteljes munkát csak segédmunkási besorolásban lehet végezni – közölte Nemes Gábor, a KSZOSZ elnöke. A szövetség ezért petícióban kéri a kormánytól a szakmásítást, ami az elnök szerint mindössze gesztus a döntéshozóktól, de életmentő lenne az ágazat számára. A nemzetközi forgalomban is részt vevő magyar járművezetők elsősorban azért hagyják el tömegével a hazai pályát, mert itthon – segédmunkási státusban – minimálbér után kapják a jövedelműket és a nyugdíjuk is ez alapján képződik, miközben Nyugat-Európában a teljes, a hazainál lényegesen jobb jövedelem után adóznak, és onnan a magyar nyugdíj többszörösét kapják. Az ágazat „szakmásítása” az első lépés lehetne a kedvezőbb bérszerkezet átalakításához, s e foglakozás vonzóbbá tételéjhez – érvelt Nemes Gábor. A probléma a buszvezetőket is érinti, ennek kapcsán az elnök felhívja a figyelmet arra, hogy az ő munkájukhoz a segédmunkási vagy a betanított munkási szintnél megalapozottabb tudás kell.
Nemes felidézi a kezdeteket: a szakmává nyilvánítás első lépésben, 1898-ben megtörtént, amikor a szakszervezeti mozgalom szervezeteinek erősítésére létrehozott Szakszervezeti Tanács (Szaktanács) „a fuvaripari munkások számára” kivívta, hogy cselédek helyett ipari munkásoknak számítsanak, és kapjanak munkakönyvet. 120 évvel az első lépés után éppen itt az ideje a következő lépésnek, a szakmásításnak. Nem érheti az ágazatban dolgozókat a türelmetlenség vádja, de most betelt a pohár, vártunk eleget – szögezi le Nemes. Amennyiben a kormány valóban enyhíteni akar a létszámhiányon, akkor meghozza a gesztusnál semmivel sem több döntést a szakmásításról – teszi hozzá az elnök..
A petíció
Tisztelt Államtitkár Úr!
A Közlekedési Szakszervezetek Országos Szövetsége (KSZOSZ), mint az ágazat egyik legnagyobb érdekvédelmi szerveződése évtizedek óta visszatérően kéri a döntéshozóktól, hogy a járművezetést ismerjék el szakmának. Elfogyott a türelmünk. Ma mintegy 200 ezer járművezető vár azonnali lépéseket az ügyben. Vagyis azt, hogy szülessen meg végre a döntés, amelynek eredményeként nem segéd-, hanem szakmunkásként végezhesse tovább a munkáját. A kialakult munkaerőhiány a közlekedési ágazatot is elérte, s ez a különböző fuvarozási és közlekedési cégeknek is egyre nagyobb gondot jelent. Ezt a problémát a kormány is érzékeli, hiszen nem véletlen, hogy egyre több anyagi forrást biztosít járművezetők képzésére, amelyből azonban főként a teherfuvarozásban működő cégek profitálnak. Tehát még ez sem oldotta meg a problémát, legalábbis egyelőre ennek a pozitív hatása sem érezhető. Igaz, az ágazatban az elmúlt években a korábbinál jelentősebb béremelések voltak és a fizetések szinte mindenhol elérik a garantált bérminimum szintjét, mégsem vonzó ez a hivatás, mert hiányzik az elismerés, ami ez esetben nem más, mint a járművezetés szakmaként való besorolása. A változtatás egyetlen forintjába sem kerülne a kormánynak, mindössze régóta várt elegáns gesztus lenne. A fiatalok zömében a segédmunkási státusz miatt nem állnak sofőrnek, hiszen, mint mondják, nincs előrelépési lehetőség, és bértábla szerinti besorolásban sem reménykedhetnek. A nemzetközi gépjárművezetők minimálbér után kapják a jövedelmüket és a nyugdíjuk is ez alapján „képződik”. Zömében azért vállalnak munkát Nyugat-Európában, mert ott a teljes jövedelmük adózott, s így onnan a magyar nyugdíj többszörösét kapják. Azok a szakmai kompetenciák, amelyekre ma például egy autóbusz-vezetőnek szüksége van akár a menetrend szerinti, akár a szabadáras (különjárat) tevékenység elvégzéséhez egész biztos, hogy túllép a segéd-, vagy betanított munkás szintjén, főleg úgy, hogy a szükséges képzést (GKI) 5 évenként ismételni kell. Ráadásul a kormány furcsa módon csak a közúti közlekedésben résztvevő cégeket támogatja azzal, hogy állami pénzből sofőrképzést indít, miközben a helyközi, illetve a helyi közlekedésben – ahol zömében a saját cégei szolgáltatnak – legalább akkora szükség lenne minden támogatásra.
Tisztelt Államtitkár Úr!
Fent írt Petíciónkat megküldjük Miniszter Úr részére is, bízva abban, hogy érdemben reagál a közlekedési ágazat munkavállalóinak követelésére. A Petíció nem önös érdekeket szolgál, hanem az ágazatot sújtó munkaerőhiányra keresi az egyik megoldást. Többször kértük, követeltük a megoldást levélben és személyesen is, legutóbb még a választások előtt tárgyalt Önökkel a Teherfuvarozók Európai Szakszervezetének elnöke és a Magyar Szakszervezeti Szövetség elnöke is. 120 évvel ezelőtt alakult meg az ágazat, s az itt dolgozók joggal elvárják, hogy végre szakmaként ismerjék el a munkájukat. Hangsúlyozom: ez még pénzébe sem kerül az államnak. Nyitottak vagyunk bármilyen konzultációra, amely segíti a megoldáshoz vezető út kiépítését. Várjuk mielőbbi érdemi válaszát és a konzultációs időponti javaslatát!
