BKV: áll a bál – 400 sofőr követeli az újaknak ígért bért
Már négyszáznál több járművezető, zömében buszsofőr követel írásban 400 ezer forintos fizetést a BKV-tól. A pár nappal ezelőtt kezdődött felháborodási hullám nem csitul: a cégvezetés ugyanis toborzó szórólapjain egyértelműen ekkora bért garantál az új jelentkezőknek, miközben a régiek közül is csak kevesen, sok túlórával, a kiugró hónapokban keresnek ennyit. Az összegyűlt aláírásokat az Egységes Közlekedési Szakszervezet...
A vasutasok drasztikus nyugdíjemelést kérnek
A nyugdíjminimum drasztikus megemelését, s a teljes nyugdíjrendszer átdolgozását követelik a vasutasok. Öt nagy nyugdíjas szervezet már fél évvel ezelőtt is írásban jelezte a kormánynak: veszélyben van az idősek megélhetése, egyre többen nyomorognak, ám a segélykiáltásnak is beillő levelükre azóta sem érkezett válasz. A Vasutasok Szakszervezete felháborítónak és modortalannak is tartja a hallgatást, ezért a nyugdíjasok mellé...
Soha ilyen korán: bértárgyalások a BKV-nál
Napokon belül megkezdődhetnek a 2018-as bértárgyalások a BKV-nál – tudta meg a Városi Közlekedési Szakszervezetek Szövetsége. A VKSZSZ-hez tartozó 13 érdekvédelmi szervezet, így a BKV-nál működő Egységes Közlekedési Szakszervezet (EKSZ) is már júniusban, elsőként jelezte országszerte, az összes közlekedési vállalatnál egyszerre az egységesen 15 százalékos béremelési igényét. Soha ilyen korán nem kezdődtek még bértárgyalások a BKV-nál...
December 24-e: szakszervezetek gyűjtik az aláírásokat
Élére áll a Magyar Szakszervezeti Szövetség a kezdeményezésnek: legyen munkaszüneti nap december 24-e – erről az elnökség a közelmúltban döntött, miközben a Kúria végzésére vártak, indulhat-e az aláírásgyűjtés. A kérdés zöld utat kapott, ezért a MASZSZ felkéri a hazai szakszervezeteket: csatlakozzanak, s gyűjtsék országszerte velük együtt az aláírásokat. Míg a nagypéntek munkaszüneti nappá nyilvánítását nem kérte senki, a...
Erős kezdés – Blogot indított a Magyar Szakszervezeti Szövetség
Erősen kezdett a blogján – veledvagyunk.blog.hu – a Magyar Szakszervezeti Szövetség. A MASZSZ első blogbejegyzését – Mi is a baj a hazai munkaerő-piacon? címmel – néhány óra alatt ötezernél többen olvasták. Újabb lehetőséget keresünk arra, hogy a Magyar Szakszervezeti Szövetség tevékenységéről, a dolgozókat érintő ügyekről, ezekkel kapcsolatos véleményünkről tájékoztassuk mindazokat, akik munkavállalóként maguk is...