Dolgoznak, mégis szegények
A dolgozói szegénység megszüntetését követeli a mintegy 250 ezer tagot képviselő Magyar Szakszervezeti Szövetség. Ennek érdekében kidolgozta és tárgyalási alapnak ajánlja a “Program a dolgozói szegénység ellen!” című szakmai háttéranyagot. Középtávú bérfelzárkóztatási programot ajánl a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MaSzSz) annak érdekében, hogy a jelenlegi kormányzati ciklus végére a teljes munkaidőben dolgozók...
Budapesten a legjobbak a fizetések
A fővárosban a legmagasabb a nettó átlagkereset, a foglalkoztatottság, itt van a legtöbb beruházás és vállalkozás. A legnehezebben továbbra is a Nógrádban és Borsodban élők boldogulhatnak – derül ki a KSH friss adataiból. A Központi Statisztikai Hivatal legfrissebb adatai szerint az idei második negyedévben is a fővárosban volt a legmagasabb az ezer lakosra jutó vállalkozások és az egy lakosra jutó beruházások száma. A második...
Jövőre több lesz a nyugdíj
2,5 százalékkal nőnek jövőre a nyugdíjak a költségvetési tervek szerint, ez az átlagnyugdíjnál csaknem 3 ezer forintos növelést jelent. A Népszabadság által megszerzett tervek alapján a közszférában még jobban nőhetnek a keresetek, és még többen dolgozhatnak az államnak, mint idén. Jövőre két-háromezer forinttal több juttatást kap egy átlagnyugdíjas – erre lehet következtetni azok alapján a kormányzati tervek alapján, amelyeknek egy...
A munkáltatóknak is jó a gyed extra
Az év első felében 18 600 kisgyerekes anyához, illetve családjához érkezett többletjuttatás a gyed extrával, ennyien tértek vissza dolgozni az újszülött egy éves kora után. A program jó a munkaadóknak is, mert adókedvezményt kapnak az érintett dolgozók után. Sikeresnek tartja a kormány a gyed extra rendszert, amely azokat a kisgyerekes anyákat támogatja, akik az újszülött egyéves kora után visszamennek dolgozni. Az Emberi Erőforrások...
Öreg autókkal külföldön
A magyarok utaznak a legöregebb autókkal külföldre, az átlagosan 12 éves járműparkkal a sereghajtók között vagyunk a nemzetközi utakon. Ha lerobban a kocsi, rémálommá válhat még a legkellemesebbnek ígérkező nyaralás is: százezrekért hozzák haza a mozgásképtelenné vált járműveket. Veterán autókkal különösen nagy a kockázat külföldön. Külföldre tartó, lerobbant magyar autók tucatjai ragadnak kint az országutakon, vagy különféle...