Béremelés: nem lehet elég korán
jún24

Béremelés: nem lehet elég korán

Meglepték a közlekedési szakszervezetek a munkáltatókat: országszerte egyszerre tíz vállalatnál, egyebek között a BKV-nál is már június 13-án bejelentették a jövő évi, egységesen 15 százalékos béremelési igényüket.  Legalább fél évig tart ugyanis, mire kicsikarnak egy, a nullánál valamivel nagyobb mértékű ajánlatot a tulajdonosokból. A garantált, időben érkező béremeléssel talán meg lehet állítani az elvándorlást is – vélik a...

Read More
A vasutasok eggyel feljebb lépnének
máj16

A vasutasok eggyel feljebb lépnének

Új országos érdekegyeztető intézmény, a Közszolgáltató Vállalkozások Konzultációs Fórumának a létrehozását szorgalmazza a kormánynál kilenc vasutas szakszervezet közösen. A KVKF informálisan már tavaly, a bérmegállapodás előkészítésekor működött, ám a szakszervezetek véglegesítenék, formálisan is megalakítanák a grémiumot, hogy megfelelő szintre emeljék a sajátos helyzetben lévő ágazatban dolgozók érdekeinek a képviseletét – közölte a...

Read More
Hiánypótló szakszervezeti újság – Saját „Érdek és Védelem”
máj04

Hiánypótló szakszervezeti újság – Saját „Érdek és Védelem”

Saját lapjával bővíti a szakszervezetek számára egyre szűkülő médiafelületet a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MASZSZ). Az új kiadvány, az Érdek és Védelem egyelőre lapozható internetes újság, a nyomtatott változatra való igényeket a napokban méri fel tagszervezetei körében a szövetség.  Az újság hasznos információkkal, újdonságokkal és a szakszervezetek követeléseiről, céljairól készült írásokkal segíti a tisztségviselők...

Read More
Megállapodás a BKV-nál – EKSZ: ez csak az első lépés
ápr28

Megállapodás a BKV-nál – EKSZ: ez csak az első lépés

Elfogadja, de mindössze az első lépésnek tartja a BKV béremelési javaslatát, a 10+5 százalékot az Egységes Közlekedési Szakszervezet. Annak ellenére, hogy az ajánlat közel áll az EKSZ eredeti követeléséhez, a három helyett egy évre szóló 15+5 százalékhoz, a szakszervezet felszólítja a cégvezetést, hogy az aláírást követően azonnal kezdje el keresni a következő évekre szóló anyagi forrást, mert a dolgozók egyre nehezebben tolerálják a...

Read More
A szakszervezetek nem hisznek Tarlósnak – Az EKSZ a miniszterelnöktől kér segítséget
márc28

A szakszervezetek nem hisznek Tarlósnak – Az EKSZ a miniszterelnöktől kér segítséget

Nem várnak tovább a főpolgármesterre a szakszervezetek, közvetlenül a miniszterelnöktől kérnek pénzt az önkormányzati dolgozók béremelésére. A BKV-nál működő Egységes Közlekedési Szakszervezetet megdöbbentette, hogy Tarlós István azt nyilatkozta, nyereségessé tette a fővárosi cégeket, miközben például a BKV-nál éppen a veszteségre hivatkozva hárítják a béremelési követeléseket. Az EKSZ a mintegy 150 ezer tagot képviselő Magyar...

Read More
Google+